BEZÁRÁS

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

2016. szeptember 23., péntek
Ebben a könyvben olyan sokat hangzik el a botrány szó, mint egy kávéházi itallapon a kávé szó. Gyomorrontás-közeli állapot. Annyit kaptam belőle, hogy teljesen hozzászokva nem éreztem súlyosnak e fogalmat, ezért nem is értettem, miért is kellene tartanom tőle annyira, hiszen a reggeli kávém mellé simán megemésztem, bármiről is legyen szó. Nagy jelentőségűnek kellene lennie, már csak a cím miatt is, de számomra mind a tizenegy - egy kis jóindulattal tizenegy botrány - erőltetettnek tűnik. Lehet, hogy abban a korban valóban megbotránkoztatta az embereket, ha ilyesmi történt, egy-két hétre biztosan adott beszédtémát az unatkozó angol arisztokráciának, de itt, a mi korunkban, bizony, élüket vesztették. Ez pedig azt bizonyítja, hogy ez a történet nincs jól megírva, nincs kidolgozva, egy légből kapott kis ötletecske, ami átgondoltság hiányában, félig sem kész állapotban került az olvasó kezébe.

Az oldalakon tartó belső monológoktól kímélj meg engem, Uram, kérlek! Pláne, ha ezek a monológok értelmetlen zagyvaságok, mert éppenséggel vívódásnak alig éreztem őket. Szokásos: szeret, nem szeret, nem illünk össze, rangban annyival magasabban áll tőlem, és ezek ismétlése. Hangsúlyozom: oldalakon keresztül! Az átlagos intelligenciával rendelkező íróktól is szeretném kímélni magam, már ha valamilyen szűrőn keresztül lehetséges lenne elkerülni a velük való találkozást. Valahogy a hideg ráz attól, ha egy butácska szerelmi történetet azzal próbálunk feldobni, hogy Odüsszeusz nevével dobálózunk, beleerőltetve egy könyvbe, amihez különben semmi köze sincs, de hátha dobunk az írói megítélésünkön, feltüntetve magunkat... műveltnek.

"A nő villámgyorsan végigfuttatta a kezét a gyógynövény- és szárított virág-gyűjteményén, gyorsabban, mint ahogy a termete alapján hitte volna az ember. Összegyűjtött egy kis kupacnyi levendulát, levágott egy kis rozmaringot, kakukkfüvet, koriandert és még néhány növényféleséget, amelyeket Juliana nem ismert. Egy kis vászonzacskóba tette őket, amit olyan bonyolult csomóval kötött össze, hogy még Odüsszeusz se tudta volna kibogozni."

Sarah MacLean nem ért a karakterformáláshoz. A sorozat három kötetének elolvasása után ezt így ki merem jelenteni. Egész pontosan mindössze kétféle karaktert képes megformálni, és ezt a két típust viszi végig valamennyi történetében. A nagyágyú, lehengerlő, megközelíthetetlen arisztokrata, aki a legjobb parti egész Angliában; valamint a lány, aki a társadalmi előírásokat figyelembe sem véve igyekszik rontani saját hitelén, önmagát olyan helyzetek elé állítva, ami egy úri nőhöz egy cseppet sem méltó. Mindhárom kötet elolvasása után azt is kijelentem, hogy a sztorik is ugyanarról szólnak. Jóval kevesebb volt az erotikus rész is, és most, az extrém helyeket kihagyva, az írónő maradt a jól bevált ágynál, mert ott még nem láttunk akciót. Mindhárom közül ez volt a leggyengébb könyv.

"– Varázsfüveket vásároltál?
– Igen. – Juliana egy pillantást vetett a bódé előtt álló elárusítónőre. A nő újra rávillantotta fogatlan mosolyát, és megkérdezte:
– Látja, milyen gyorsan hat, milady?
Juliana akaratlanul is visszamosolygott rá.
– Valóban. Még egyszer köszönöm.
Simon láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
– Mit adott el neked?
Hosszan egymásra néztek. Most vagy soha.
– Egy estét vettem tőle.
Simon felvonta a szemöldökét.
– Egy estét? Milyen estét?
Juliana megvonta a vállát.
– Egy bonyodalmaktól mentes, könnyed, békés estét.
A herceg finoman elmosolyodott.
– Akkor vegyünk belőle egy életre valót."

Értékelés:

Koncepció: 2/5
Sztori: 2/5
Karakterek: 2/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 3/5

Ajánlom: 3/5






Erőssége: -

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése