Patrick Rothfuss: A szél neve

2018. május 27., vasárnap
Gyerekkoromban imádtam a meséket. Szerencsére elég értelmes gyerek voltam - nagy poén lenne, ha ezt a tulajdonságomat nem hagyom ott és magammal hozom felnőttkoromba is -, így amint megtanultam önállóan olvasni, faltam a mesekönyveket. Nagy kedvencem volt Az ördög három aranyhajszála, ami megmutatta, hogy mindenre van megoldás, ha az ember csendben marad és figyel. Sajnos manapság korántsem tapasztalom ugyanazt a színvonalat a mesék terén, amit akkor réges-régen. Alig egy-két igazi mesélő él napjainkban – gondolok itt például Vavyan Fable-re és Neil Gaimanre –, a műfajt leváltotta az esetenként sokkal korlátoltabb fantasy, melyből igencsak kiveszett a varázs, maradt a mágia. Ezért is volt olyan csodálatos élmény elolvasnom A királygyilkos krónikája eddig megjelent köteteit.

Ez a könyv egy valódi kaland. Magával ragadó írói stílusával már az első fejezettől a kedvencemmé vált, olvasása közben azonnal elfogott az a kellemes, nosztalgikus érzés, amit egy jó mesekönyv lapozgatása közben tapasztalni. A mű a szó szoros értelmében varázslatos, tele tündérekkel, sárkányokkal és egy fiúval, aki nagy eszének köszönhetően földönfutóból igazi hőssé válik. Valahol minden hasonló történetnek erről kellene szólnia: hogyan nézzünk szembe démonainkkal és váljunk a legtökéletesebb önmagunkká.

A karakterek mindegyike élő, lélegző személy, szinte leugranak a könyv lapjairól. Nyilván nem mindenki igazán szerethető, egyesekkel képtelenség bármilyen közösséget vállalni, de Patrick Rothfuss valamennyiüknek megtalálta a helyét a történetben: ott van Kvothe, a bajnok, aki feladta önmagát egy egyelőre ismeretlen ok miatt, Bast, a tanítvány, aki mindent megtenne, hogy mestere visszataláljon önmagához, Denna, a csábító, akit a nagybetűs Nő archetípusának is nevezhetnénk… És itt az egyik legérdekesebb pontja a sztorinak: rengeteg különböző karakter van benne, mindannyian hibátlanul kidolgozottak és egyikük sem unalmas! Mostanában nagyon kevés író képes ennyi karaktert egyszerre áthatni és megéletni az olvasóival – gondoljunk csak a nagy sagák alkotóira, J. K. Rowlingra vagy George R. R. Martinra, akinek sorai ajánlják ezt a gyöngyszemet is. Úgy gondolom, ez többet elárul a könyvről, mint bármi más: összetett, bonyolult, hiába az elmesélő szerkezet, több szálon fut, csak kapkodod a fejed, és már el is érkeztél az epilógushoz. A könyv rettentően terjedelmes, mégis mindig izgalommal és várakozással vettem a kezembe a vele töltött egy hónap alatt.


Külön megemlíteném a könyvben megjelenített mágiát: fogalmam nincs, miért, de számomra eddig ez a könyv ábrázolta a leghitelesebben a varázslatot. A Kvothe által végzett gyakorlatok, a koncentráció, az elme többfelé irányítása és az ostornyélhit fenntartása gyakorlatilag elhitette velem, hogy a varázslat tényleg lehetséges. Lehet, hogy csak én éreztem úgy, de néha már olyan érzésem volt, mintha a könyvet letéve én is bármikor meg tudnám csinálni mindazt, amit a könyv arkanistái. Ezért plusz pont jár.

Ha szeretnéd visszaélni gyerekkorod kedvenc meséit egy magasabb szinten, mindenképpen ajánlom A szél nevét.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5




Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése