Sok hűhó az első csókért. A tizenhat első csókért, vagy az igazán első csókért, ami számít. Imádom Kelly Oram írásait és azt mondanám, hogy eddig még sosem okozott csalódást, pedig igen. Nekem a Csókelvonó kockáknak egy kicsit csalódás volt. De nem lehet mindig minden tökéletes, és az írók is elkövethetnek gyenge regényeket. Ezzel a kis novellával azonban maximálisan elégedett voltam. Akadtak apróságok, de Kelly ért hozzá, hogy ne foglalkozzon vele az olvasó, másra fókuszáljon.
A maga banális kis világában valóságosnak és életszerűnek éreztem a történetet. A karakterábrázolások tökéletesen eltaláltak voltak. Az emberi viszonyok, a konfliktusok még annál is inkább. Folyton arra gondoltam: ez igen, tényleg ilyen a középiskolások kapcsolata egymással, ilyen, ha igazi barátokkal vagy körülvéve, az érzelmi megnyilvánulások is hitelesek. Legalábbis nekem ilyen emlékeim vannak a középiskolából és ilyen volt a kapcsolatom a barátaimmal tizenhat évesen. Tökéletesen vissza is hozta nekem azokat az éveket.
Figyelmeztetés! Nem kell túl sokat várni ettől a rövidke történettől. Egyetlen nap eseményei Cassie tizenhatodik születésnapjáról, amikor is Jarednek köszönhetően nem mindennapi születésnapi ajándékot kap főhősünk. Jared egy igazi hős, minden lánynak ilyen első fiút kívánok! Lányok, ne adjátok alább!
Kelly történeteiben azt szeretem, hogy olyan természetességgel tálalja, ahogy a kicsit gyenge vagy problémás lányokból királylányokat varázsol egyetlen könyv erejéig. Neki köszönhetem, hogy még mindig hiszek az ilyen tündérmesékben. Más író tollából gyenge sablonos próbálkozás lenne és félredobnám. Ez az igazi varázslat, ahogy ez a nő írni tud!
És egy jó tanács:
És egy jó tanács:
"A fiúk azért nem kezdenek ki veled, mert nem flörtölsz velük."
Értékelés:
Koncepció: 4/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5
Ajánlom: 5/5
Erőssége: Szokásos Kelly Oram-stílus. Tökéletes vasárnap délutánra, buszon vagy a suliban a pad alatt olvasásra. És utána muszáj álmodozni is egy kicsit.
Újraolvasnám: IGEN

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése