Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Az ember, akit Ovénak hívnak, és én nem akartam szeretni őt. Nem akartam szeretni, mert tudtam, ha megnyitom a szívemet, és beengedem ezt a vén gazembert, fájdalmat fog okozni nekem. De képtelenség neki ellenállni.

A sors iróniája, hogy most hétvégén megismertem egy idős férfit, aki történetesen szintén Svédországból jött és első pillanattól Ovére emlékeztetett. Hát mégsem úsztam meg...

Egészen biztos, hogy mindenki ismer legalább egy Ovét. Egy sündisznót, aki arra használja a tüskéit, hogy ne engedjen magához közel senkit, mert legnagyobb félelme, hogy megszeret valakit és elveszíti. Ezért nincs is békében a világgal, mindenen morog és nem tudja elfogadni, hogy ahogyan mások csinálják a dolgaikat, az is jó lehet. Ove ragaszkodik a megszokotthoz, Ove fél a változástól. Ove kényszeres; ha valami nem úgy van, ahogy ő rendszerezte, felborítja a lelki békéjét. Folyton elégedetlenkedik, pedig ő az, aki megvalósította az álmait, aki megtalálta az eszményi nőt, aki mellett leélhette az életét. De Ove saját magával sem elégedett, ezért mindenkiben keresi a hibát és ítélkezik.

Tetszik, ahogy az írói stílusban is megnyilvánul a főszereplő kényszeressége. Folyton visszatérünk ugyanahhoz a mondathoz, motívumhoz, ismétlünk. Szájbarágósnak tűnhet, de nem az, tudatosan megkomponált eleme a regénynek. Mintha megrugdosnánk a tiltó táblát minden reggel, vagy háromszor megrángatnánk a kilincset. Olyan, mint egy átgondolt, jól megírt nagy zenekari mű. Bámulatos, hogy egy jónak mondható koncepcióból az író képes volt átlagon felülit alkotni. Érdekes módon a karakterek éppen csak annyira vannak kidolgozva, amennyire mi magunk akarunk más embereket beengedni az életünkbe. Amint Ove úgy dönt, hogy beengedi őket, máris többet tudunk meg mi is - lásd a szomszédban lakó, nagydarab programozó srácot.

Nagyon tetszett, hogyan vált egy teljes egész részévé Ove, hogyan lettek barátai és új családja, úgy skandináv módra. Ebben a lakónegyedben szívesen élnék én is, de attól tartok, ott én lennék Ove és engem kellene megszelídítenie... egy macskának. Igen, a legjobb karakter a macska volt. Egyedül talán az újságírónőnél éreztem, hogy kicsit túlzásokba esett Fredrik Backman, nem létezik, hogy valaki ilyen nyugodtan vegye, hogy rázárják a garázs ajtaját.

Az örök tanulság: szíve mindenkinek van, csak türelem kell hozzá, hogy lebontsuk a falakat, és ha kitartóak vagyunk, csodát találunk.

Nem akartam, mert tudtam, hogy ez lesz a vége, ha megszeretem Ovét, fájdalmat fog okozni nekem. Nem fogom szégyellni magam érte... de, bizony, sírtam a végén.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori:5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5




Erőssége: A mű felépítettsége. Két lépés előre, egy vissza, nehogy túl sok legyen az információ. Ügyesen meg lett oldva a múltba való ugrálás is.

Újraolvasnám: IGEN