BEZÁRÁS

Ransom Riggs: Üresek városa

2016. október 15., szombat
Általában a legtöbb trilógia második kötetén mély nyomot hagy az író megfelelési kényszere az első rész irányába. Sajnos ez nincs másképp Ransom Riggs sikersorozatánál sem. Az Üresek városába számtalan olyan elem került, aminek igazából nem lett volna muszáj belekerülnie, az író alaptechnikája miatt mégis elvitathatatlan a létjogosultságuk. Persze, ezek mit sem rontanak a történeten, azért megérdemelnek egy-két szót.

A történet szerint hőseink hosszú és gyötrelmes útra indulnak, hogy új, stabil időhurkot találjanak maguknak, és egy ymbrynét, aki segíthet a madártestbe zárt Vándorsólyom kisasszonynak. A legközelebbi segítséget a háború sújtotta Londonban remélik megtalálni, ami joggal tölti be a kötet címszerepét, mint az üresek városa. Ebből kifolyólag a legtöbb leírás sötét és horrorisztikus. Riggs a tőle elvárható precizitással ábrázolta a pusztítást és a káoszt, ami különösen tetszett ezekben a szakaszokban.

Ez a fejezet már nem tartalmazott annyi rejtélyt, mint az első rész, sőt! Némelyik fordulat kiszámítható volt, bizonyos események, így a cigánytáborral való találkozás, pedig feleslegesek. Viszont a mód, ahogy megtalálták Wren ökörszem kisasszony menazsériáját, egyszerűen óriási volt (Sol már megint patetikus)! Örültem, hogy ebben a különleges gyerekek segítségére volt a Regék, amivel kicsit mi, olvasók is elmélyülhettünk a különlegesek történetében. Ráadásul az egész kölcsönzött a könyvnek egyfajta misztikus, mesés beütést, ami nagyon tetszett.


Az új karakterek némelyike egészen bámulatosan illeszkedik a többiek közé, jó és rossz értelemben egyaránt. A karakterábrázolás nem mozdult ki az első kötetben említett egy-tulajdonság-egy-karakter-sablonból, de mindez még kellemetlenebb volt az új, időnként felesleges szereplők esetében. Egyszerűen nem fér a fejembe, miért kellett mindenképpen beleerőltetni a cigányokkal való találkozást a könyvbe? Nem hozott lényegesebb fordulatot, úgy vélem, csupán a könyv elnyújtására szolgált. Hasonló érzésem volt néhány, a menazsériában élő szereplő kapcsán. Deirdre és Morgó karaktere szintúgy teljesen fölösleges és kidolgozatlan. Mintha Riggs csak azért akarta volna beírni őket a könyvébe, mert a gyűjtései során az őket ábrázoló képekre akadt. Szerintem simán elhagyható lett volna mindkettőjük. 

Addison, a beszélő kutya pont olyan, ahogy a kép ábrázolja: bölcs, néha kicsit tudálékos, de hűséges és barátságos. Az összehajtható ember amolyan tipikus orosz, de az akcentusán kívül semmi extra nincs benne. Althea karaktere kellően fogyi lett ahhoz, hogy egyszerűen ne vegyem komolyan. A legnagyobb csalódást mégis a főgonosz, Caul jelentette. Azok után, amin keresztül ment, kezdve a szibériai kísérlettől odáig, hogy előbb üressé, aztán lidérccé vált, kicsit árnyaltabb is lehetett volna a személyisége. Ő ehhez képest szimplán csak "gonosz", és úgy vélem, nem is igazán képes más lenni. Talán kicsit többet is megtudunk róla majd a harmadik részből.

És végül a lezárásról. MI AZ ÖRDÖG VOLT EZ?! Óriási fordulat, esküszöm, soha nem gondoltam volna rá! Izgalommal töltött el, amit Jacob tett, és még hatalmasabbá tette a szememben. Őszintén remélem, hogy neki és Emmának sikerül együtt maradnia, és véghez vinni küldetésüket a különlegesek felszabadítására. Ehhez pedig még rendelkezésükre áll egy kötet, melyben végig szurkolni fogok nekik.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5





Erőssége: A főszereplők, a várt és váratlan fordulatok, az, ahogyan összekapcsolódnak az események. Ezen a ponton lépett elő a trilógia kedvenc sorozatommá.

Újraolvasnám: IGEN


Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése