Kerstin Gier: Az álmok második könyve

"Vannak álmok, amiket az ember nem akar elemezni, csak minél gyorsabban elfelejteni."

A trilógia első kötetét olvasva úgy éreztem, ez a történet igazán nagy dobás lesz. Liv és barátai kalandjai egymás álmaiban - olyan különleges koncepció, ami vonzza az olvasókat. Vonzza a felnőtt olvasókat, akik már régen kinőttek a tini korszakból. Egy young adult, amit a megcélzott olvasó közönség mellett más korosztályt is be tud szippantani az álmok világába.

Azt reméltem, hogy ezúttal sokkal többet barangolhatunk a folyosókon és még több ajtó mögé bekukkanthatunk. A sztori nem kötött le annyira és az érdekesnek tűnő új karakterről, Senator Obitus Hazardról is kiderül, hogy semmi extra. Pocséklás így eldobni egy szereplőt, ha már ilyen jól kitalálta, megálmodta az író, dolgozhatott volna még vele egy kicsit, igazán ármánykodhatott volna többet a folyosón, úgy hogy féljek is tőle. Liv karakterénél úgy éreztem, Kerstin ezúttal egy kicsit túltolta, néha idegesített és átbillent a nyafka, butácska tini lány szerepébe és éppen ezért, vagy ezzel együtt nem éreztem hitelesnek szerelmét Henryvel. Számomra sokkal inkább Grayson a potenciális fiújelölt. Nem is lennék meglepve, ha a harmadik kötetben összejönnének, de valamiért úgy érzem az írónő ragaszkodik Henryhez. Mia karaktere végre elkülönül Livtől, bár úgy érzem korához képest lebutított, sokkal inkább tippelném 10 évesnek, mint majdnem 14-nek.

A karaktereknél érzett csalódottságomon hamar túltettem magam és inkább a sztorira koncentráltam. Sztori? Ha lenne! Kerestem a fő szálat, ami mentén haladtunk a történetben, de az apró családi perpatvarok mellett igazából semmi extrát nem tudott felmutatni Kerstin Gier. Legyünk őszinték, az első kötethez képes langyos lötyögés ez a könyv, amiben megfigyelhetjük a szerelmespárunk nem túl meggyőző kapcsolatát, valamint Bokker ártalmatlan intrikáit, amiket szintén nem lehet komolyan venni. Vártam valami igazán nagy csavart, valami mély titkot, ami felpörgeti az eseményeket, de csak a régi szereplők bolyongtak továbbra is a folyosókon. Arthur bosszúját eltúlozottnak érzem, de az alvajárás nagyon tetszett, annyiban volt kifogásom, hogy ennyire a végletekig nem mentem volna el. Ezt már indokolatlannak éreztem.

A mellékszereplőket viszont imádtam. Liv anyját, Lottiet, Bokkert és még azt a flancos Emilyt is, akit lehet utálni, mert minden könyvbe kell ilyen karakter. Ha most lennék tini, akkor fülig szerelmes lennék Graysonba, és miatta tutira én is biciklivel járnék iskolába. Egészen jó kis tini regény Az álmok második könyve, de nekem éppen az hiányzott belőle, ami köré lett építve történet.

Az álmok leírása elképesztőek voltak. Ha lehet ilyet mondani, hiteles ábrázolás, tényleg ennyire abszurd ez a világ, hasonló elemeket bárki vélhet felfedezni az álmaiban.

A könyvnek magának jó hangulata van, szerettem olvasni, jól éreztem magam ezek között a karakterek között, a mindennapjaikban. Lottie köszönöm a receptet, ki fogom próbálni!

"...ha az álmok nem lennének, megölne az unalom."

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori:3/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége:  Kerstin fergeteges stílusa, humora. Leírásai és egyes karakterek megformálása telitalálat. Függetlenül attól a pici hiányosságtól, amit találtam, most is remekül éreztem magam az írónő világában. Kellemes kikapcsolódás volt a könyv.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Fiú-lány barátság, ahol az egyik fél mindig többet érez. Vagy mégsem, vagy csak beképzeli magának. Mindenesetre egy jó kiindulási pont lehet egy regényhez. Vagy itt van még egy alapanyag: elesett lány, valamilyen testi- vagy mentális problémával, és egy erős, népszerű fiú, akinek helyén van a szíve. Ilyen egyszerű Kelly Oram receptje, mindez még megspékelve humorral. Komolyan mondom, az írónő könyveit orvosokkal kellene ajánltatni, garantáltam jobb lesz a közérzetük a betegeknek. Rám legalább is mindig jó hatással van. Olvasás közben folyton hangosan nevetek. Annyira egyszerű az egész történet, nincs túlbonyolítva, nem is kell, mert az a lényeg, hogy hátradőlj és élvezd, hogy nevess és érezd jól magad.

Aranyos, szívet melengető történet. Tetszett, hogy az iskola menő arcai nem voltak bunkók és elfogadással fordultak a kockák felé. Nem tudom, mennyire lehet ez életszerű egy amerikai középiskolában, nyilván eléggé élesen elhatárolódnak egymástól, de ebben a könyvben jó volt látni, hogy nincs az a nagy szakadék. Egyébként valahol a High School Musicalt juttatta eszembe. Szerintem ezt nem is kell nagyon magyarázni. Kosaras srácok és a tudós klub. Oké, itt nem színjátszók vannak, de lényegében ugyanaz. A kosaras srác, Grayson, a tudós klub tagjává válik. Az ok nem lényeges, de a minta ugyanaz. És ezzel nincs is semmi baj, mert attól élvezhető, humoros és imádni való.

Ilyen koncepcióval sem találkozunk minden nap. Az írónő vette a gyász hét fázisát és végigvezette rajta az összetört szív gyógyulási folyamatát. Vagyis inkább Avery, aki ezt a témát dolgozza fel Grayson segítségével a tudós klub egyik projektjében, a kísérleti alany pedig a lány maga. A két résztvevő naplófeljegyzésein keresztül követhetjük végig a fázisokat és a történetet magát. Érdekes feltevés, hogy bármilyen veszteségre rá lehet húzni a gyász hét fázisát. A tanulság az, hogy a dolgok helyrejönnek, a sebek begyógyulnak, mert ez a természetes válaszreakciójuk egy őket ért sokk után. Ha ezt cáfolni akarjátok, akkor állítsatok fel egy antitézist Avery tanulmányára, és bizonyítsátok be, melyet bemutattok a jövőévi Utah állambeli tudományos vásáron! :)

A második LOL-os könyvemben sem csalódtam, és azt hiszem, sikerült megkedvelnem a sorozatot. Ha egy kis depi uralkodna el rajtam, csak lecsapok egy könyvre, és még jobban is jártam, mint egy csokival. Nem hizlal és a ható ideje is garantáltan tovább tart! :D

Értékelés:

Koncepció:4/5

Sztori: 5/5

Karakterek:5/5

Leírás: 5/5

Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5

Erőssége: Most először gondban vagyok, hogy mit is emeljek ki, mert az egész úgy, ahogy van, a maga műfajában egy nagyon jól sikerült young adult regény.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Kerstin Gier: Silber - Az álmok első könyve

Félve kezdek hozzá ehhez az értékeléshez, aludtam is rá párat, hogy ne hamarkodjak el semmit se.

Megint egy felkapott könyv, amitől mindenki el van ájulva! Kerstin Giert nem régen fedeztem fel magamnak, és nagyon megkedveltem az írói stílusát és a történeteit, éppen ezért fel voltam dobódva, amikor megláttam, hogy sorra egymás után olvassák az ismerőseim ezt a könyvet. Nosza, kerítsünk rá sort minél előbb, nehogy már lemaradjunk! Amúgy is annyi sok jót írnak róla... 

Megjegyzem, egy kicsit túl lett értékelve a könyv. Nem rossz, nem rossz, de valahogy nem elég. Na, akkor lássuk is, hogy miért!

Egy kicsit kettészakadva olvastam. Próbáltam a megcélzott közönség, 13-18 év közötti lányok szemén keresztül nézni a sztorit, valamint az objektív szemlélő szempontjából. Hah! És akkor arról nem is lesz szó arról, nekem hogy tetszett?

Halloween éjszakáján részeg tizenévesek démonidézést játszanak.

A sorozat első része nem érte el a Rubinvörös színvonalát. Sem a sztori, sem az írói stílus szempontjából. Van egy erősen közepes, kis jóindulattal a közepesnél azért jobb koncepciónk. Csak azért nem értékelem jobbra, mert már egy egész könyvespolcnyi kötetben rajzolgatnak boszorkányháromszögeket a főhősök. De nem is ebben a szimbólumban rejlik a könyv erőssége, hanem egy zseniálisan megálmodott folyosóban, ami telis-tele van titokzatos ajtókkal. Hatalmas ötlet, ami számomra az egész könyvet élvezetessé tette! Ajtók, amelyek egy-egy személyhez tartoznak, ami mögött az álmaik rejtőznek, és ha a helyzet úgy hozza, besétálhatunk egymás álmaiba.

Milyen lenne az én ajtóm? - Türkiz lenne. Határozottan türkiz és még határozottabban rusztikus.

Kép: Levandra

Liv karaktere néhol eléggé flegma, de ezzel együtt végül is rendben volt: vannak egészen vicces beszólásai, de Miát jobban kedveltem. Egyébként a két lány alig választható el egymástól. Mindkettő humoros, Mia nyomozót játszik, Liv pedig szereti a rejtélyeket és Shelrock Holmes-t, a gondolkodásmódjuk is nagyon hasonló. Graysonnal nem igazán tudtam mit kezdeni, szinte nem is volt személyisége. Arthur meg Jasper személye folyton összemosódott, ahogy Florence, Emily és Persephone is. Megjegyzem Persephone családjában mindenki "P" kezdőbetűs keresztnevet kap, pont mint a Bűbájos boszorkákban! Lottie egészen jól sikerült, nagyon bírtam. Henryt kedveltem, bár egy kicsit A Hollófiúk Gansey-jét jutatta eszembe. És a könyv még néhány mozzanatáról is arra a regényre asszociáltam. Misztikus rejtély, négy fiú és egy lány, a nem szokványos anya figura... stb. Szóval nem bántam volna, ha a karakterek egy kicsit kidolgozottabbak lettek volna. Viszont az Anabellel kapcsolatos csavar nagyon jó volt.

Borotválkozó Ken? - na ezen szakadtam! :D

A regény másik nagy erőssége a humor. Bár itt is megjegyzem, hogy a régebbi regényeihez képest, sokkal erőltetettebbnek tűnik, de még így is élvezhető. Főként Mia megjegyzései, aki valahol a Silber Xemeriusa lett ebből a szempontból.

Kerstin kedvenc zöld szeme ebben a könyvben is szerepel. Egyrészt a borítón, amit egyszerűen imádok, másrészt Anabel szeme. Na és itt jön egy aprócska baki. A könyv elején Anabelnek még zöld szeme volt, ami a továbbiakban türkizre változott. Mondjuk a két szín annyira nem áll távol egymástól.

Vegyes érzéseim vannak. Voltak részek, amik nagyon tetszettek a könyvben, de volt sok-sok hiányosság is. Ezekből fent már említettem párat. A hétköznapok leírása talán túl sok és vontatott volt, ami miatt lassan is indult be az igazi sztori. Ha egy egyszerű lányregényről lenne szó, említésre sem méltatnám, de ez Az álmok első könyve, és több hangsúlyt kellett volna kapjon a fő motívum, köztük a tudatos álmodás. Ezt nagyon hiányoltam. Keveselltem a folyosókon való barangolást, az ajtók kinyitását, a felfedezéseket. Szerettem volna a könyvről is többet tudni, egy kicsit jobban kidolgozni a mitológiát. Szerintem sokkal, sokkal, sokkal de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

Nos, az objektív énem eléggé szigorú volt, de mi a helyzet a szubjektív véleményemmel? Azért egészen jó kis könyv, a felsorolt erősségei miatt szórakoztató, kalandos és elgondolkodtató. Kellemes kikapcsolódás lehet azoknak, akik kedvelik a young adult könyveket némi fantasy elemmel. Keményvonalas fantasy rajongóknak kevés lehet, de egy próbát mindenféleképpen megér.

Tittle-Tattle blog? Hű! Kétségtelen, hogy feldobta az egész könyvet! Na és ki lehet Secrecy? Hmmm... Szerintem... Persephone vagy Jasper! Meredek feltételezés?

Gondoljátok, az lesz most az új őrület, hogy a rajongók majd elkezdenek álomnaplót vezetni és boszorkányháromszogeket rajzolgatni? :D

Nem lett kedvencem a könyv. Ezúttal nem fogok belehalni, ha nem olvasom a második részt. 

Értékelés:

Koncepció: 4/5

Sztori: 4/5

Karakterek: 3/5

Leírás: 4/5

Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: Az ajtó, mint szimbólum. Az egymás álmában való betekintés.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »