Kate Morton: Az elfeledett kert

Mintha már olvastam volna hasonlót Kate Mortontól. Meghal egy öregasszony és titkok után kutatunk a múltban. Ugyanaz a recept és másodjára már nem tudott annyira elvarázsolni. És a koncepció sem nagy szám. Van egy fallal körülkerített titkos kert, ami nagy szerepet játszik egy gazdag örökös felgyógyulásában. Árván maradt unokahúg érkezik a nagy kastélyba és felforgatja az állóvizet. Nem valami ilyesmiről szól A titkos kert is? Hát jó, már megint én szőrözök.

A Felszáll a köd című regényben még nagyon tetszettek a költői képek, mostanra úgy éreztem, kissé megkoptak, nem az igaziak. Az írói stílus sem tetszik úgy, kissé elfáradt az írónő tolla. Mikor már a huszadik "megemelte a szemöldökét"-et olvastam elgondolkodtam rajta, hogy óvatosan meglegyintem a falat a kötettel.

Kissé vontatott a történetvezetés, zavarba ejtő az ugrálás az időben, a váltott módban történő mesélés megtöri a fókuszálást. Eliza és Nell története mellett Cassandráé unalmasnak tűnt és lassította az olvasás tempóját. Hitelesnek, bár kissé képeslapszerűnek éreztem az 1900-as évek ábrázolását. Kicsit olyan is volt, mintha tananyagot mondana fel az írónő, ezért unalmasnak éreztem a korabeli Londont, aminek főbb ismertető jegyei a köd, a Temzéből kivetett hullák és Hasfelmetsző Jack volt. Halkan jegyzem meg, hogy ezeknél a részeknél sokszor eszembe jutott Victor Hugo A nyomorultak című regényének Thénardier-családja. Ennek ellenére éppen ezeket a részeket szerettem jobban.

A tündérmesékkel sem voltam elégedett. Szépek voltak, de unalmasak. Összeollózott mesék, amiket már ismerhetünk Andersentől és a Grimm testvérektől. Azt gondolom, ha nem tud az író egyedit alkotni, kár beleerőltetni a regényébe ilyen extrákat.

Nekem maradt még a történetben olyan lehetőség, ami kihasználatlan maradt, és ha élt volna velük az írónő, izgalmasabbá válhatott volna a sztori. Nell származása nem okozott meglepetést, elég hamar összeraktam, hogy kik lehettek a szülei. Bár én egy picit több esélyt adtam volna nekik, egy kis csavarral izgalmasabbá téve. Több teret adtam volna Linus aberrációjának is, itt is maradt kihasználatlan lehetőség, amivel mélyíteni lehetett volna a tragédiát.

A karakterek izgalmasak, de némelyikük egészen picit halványnak tűnt nekem, leginkább a 2005-ös idővonal szereplői. Legirritálóbbnak Rose-t találtam, akire szívesen rázártam volna a szobája ajtaját és ott felejtettem volna örökre. Hálátlan, akaratos kis dög. Linusból keveset láthattunk, bár a fejében lévő zagyvaságokat jól ismertük, kevés szerepet, cselekvést kapott. Így éreztem Nell-lel kapcsolatban is, aki igazán nem került közel hozzám, az ő részéről hiányoztak azok a belső monológok, amik megfoghatóbbá tették volna.

Miért kellett ilyen lezárás? Mintha valami ezo-könyvben olvastam volna. Szerencsétlen választás volt, ami szerintem sokat rontott az egyébként jól felépített történet lecsengésén.

Értékelés:

Koncepció: 3/5

Sztori: 4/5

Karakterek: 4/5

Leírás: 4/5

Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: Jól felépített izgalmas sztori, tele fordulatokkal, színes hangulatos díszletekkel.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »

Kate Morton: Felszáll a köd

Újabban a bármilyen pöttyel megjelölt könyveket fenntartással kezelem. Ezzel a könyvvel is hasonlóan voltam, ám a fülszöveg elolvasása után felkeltette érdeklődésemet. Először is a korszak miatt, amiben játszódik a történet, mert nagyon ritkán találkozom olyan sztorival, ami 1920 környékét öleli fel. Ezért egyfajta kuriózumként tekintettem a regényre. Előítéleteimet próbálva leküzdeni lapoztam bele a könyvbe, és bevallom, rögtön az első oldalak után le akartam tenni és többé felé sem nézni. Ennek oka a filmforgatókönyv-szerűen megírt első pár lap volt, ami rettenetes stílusával egyszerűen taszított. De nem szívesen adok fel bármit is, ezért adtam még egy esélyt a könyvnek és tovább olvastam, remélve, hogy a forgatókönyvvel többet nem találkozom. Majdnem így is lett, a könyv vége felé még egyetlen oldal erejéig riogatott, de a továbbiakban szerencsére nem erőltette az írónő, és így egészen jó kis történet közepébe csöppentem bele.

Tehát negatívumként említem meg a forgatókönyv-részleteket, amik szerintem elhagyhatók lettek volna, nem látom okát annak, hogy ezzel még inkább kihangsúlyozva legyen a filmes vonal, a sztori nem hagyott efelől kérdést. A regény többi részében az írói stílus kiemelkedő volt, gyönyörű mondatokkal kápráztatott el Kate Morton, alaposan meglepett várakozásaimmal ellentétben. Az időbeni ugrások közti átmenetet is szépen oldotta meg, egy cseppet sem zavart, hogy az egyik pillanatban 1999-ben, a másikban meg a '20-as években voltunk. Ezzel az ugrálással a 98 éves Grace karakterét még élethűbbé tudta varázsolni, az idős emberek hirtelen váltásaival a múlt és a jelen között.

Szokásos észrevételem a karakterformálás terén: van még mit dolgozni ezen az írónőnek. Grace és az ápolója, Sylvia karaktere egészen elfogadhatóra sikeredett, de már Ruth, Grace lánya és Ursula, a filmrendező alakja eléggé halvány, fátyolszerű. A múltbéli szereplők közül is kevés sikerült megfoghatóra, kivéve Hannah Hartford és a riverton-i cselédség. Viszont őket és a házat kitűnően sikerült láttatni, mintha egy filmet néznék, elevenedtek fel a helyszínek és a ház mindenkori hangulata. Imádtam Riverton-t.

SPOILER

A sztori nagyon jó, olvastatja magát és igen, amit nem hittem volna: nem bírtam letenni a könyvet! Ilyet nagyon régen éreztem már. :) Sajnos a cselekmény nagyon sokszor kiszámítható volt. Nyilvánvaló volt, hogy Grace édesapja valamelyik Hartford fiú volt, hamar ki is derült, hogy melyik... hogy Robbie és Hannah szerelmesek lesznek... hogy David Hartford elesik a háborúban... hogy az apja, az őt ért folyamatos csapásokba beleroppan és öngyilkos lesz... hogy Alfred, Grace szerelme elveszi a titkárnőt... hogy Robbie öngyilkossága nem öngyilkosság, csupán abban nem voltam biztos, hogy a két jelöltem közül ki volt a tettes... és Marcus és Ursula között elkezdődik valami... hogy Ursulának köze van a családhoz. Két dolog lepett meg, hogy Grace és Alfred végül mégis egymásra találnak és hogy éppen Grace "hibájának" volt köszönhető, hogy megtörtént a tragédia. De mindezek ellenére is nagyon izgalmas történetet olvashattam.

SPOILER VÉGE

A regény hangulata, érzelmi világa, drámaisága okán nem szeretném újra olvasni. Ez egy nagyon szomorú történet, szinte végig az járt a fejemben az olvasása közben, hogy itt senki sem boldog? Ha nincs az utalás arra, hogy a későbbiekben Grace-t boldoggá tette a munkája és szép kort élt meg, jobban lehúzott volna. A tragikusan fiatalon elhunyt szereplők boldogtalan élete folyton azt sugallta, hogy ebben az életben nincs hosszútávú öröm és ez lehangoló tud lenni, viszont éppen erre az örömtelen érzésre épült fel a sztori és a gazdag család tagjaival ellentétben éppen a cseléd Grace az, akinek sikerült szép és hosszú életet élnie, és csak a titok árnyékolta be, amit kénytelen volt magával hurcolni.

Megjegyzés: Az eredeti cím ennél a könyvnél is jobban tetszik, bár a magyar cím Robbie egyik versére utal.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás: 5/5

Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: A kor választás, a koncepció, egyedi tartalom. Downton Abbey rajongóknak kötelező!

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »