Amy Ewing: A ​fehér rózsa

A Könyvvadászok blog fennállása óta már annyiszor futottam bele olyan trilógiákba, sorozatokba, aminek az első része zseniális volt, de a második csapnivalóra sikerült. Később jött egy jobb széria, amikor a sorozatok folytatásai is hozták a megszokott színvonalt, ezért már nem is gondoltam, hogy befürödhetek egy második résszel. A legjobban várt könyv volt, mégsem támasztottam felé elvárásokat. Amint megkaptam, már ütöttem is fel, faltam a sorait, de valahogy nem úgy ízlett, nem volt meg az a hangulat, mint az elsőnél. 

Mint ahogy várható volt, semmiféle meglepetés sem ért minket. Lucien megmondta: Violet és társainak ereje sokkal több, mint hiszik. A mágia, ami bennük van, másra is használható, nemcsak a kisbabák növesztésére. Aztán jött a fantasy könyvek kliséje, a négy elem valamelyikének uralása, Violet esetében mindegyiké egyszerre. Ez akár jól is elsülhetett volna, de a kivitelezés kissé összecsapottra sikeredett, még inkább gyerekesre. Sorra kiderül a megmentett lányokról, hogy melyik elemmel tudnak játszadozni és persze ott van vezérnek Violet is. Tádámm! Egyesített hatalmatokból én vagyok a bolygó kapitánya! - Oké, nem egészen ugyanaz, de az egész olyan nevetségesnek hat!

A karakterek nem villogtak ebben a részben, az Ékkőben be lettek mutatva, ki lettek dolgozva, miért is foglalkoznánk velük feleslegesen? Mindegyik teszi a dolgát, mindegyik mondja a magáét, de nem mélyülnek el igazán, árnyékuk önmaguknak. Aminek örülök, hogy Luciennel kapcsolatban plusz információhoz jutottunk, és ami miatt csalódott vagyok, hogy Sil karaktere ennyire el lett hanyagolva, ahogy haladtunk előre az időben. Izgalmas, erős karakter, aki sokkal többet érdemelt a mellőzöttségnél.

A Fekete Kulcs egészen jó kis ötlet, éppen csak egy picivel több háttér-történetet igényelt volna még, mint amit megtudtunk róla. Nekem picit irányítatlannak, szervezetlennek tűnt, kellett volna tenni mögé egy jelenlévő személyt, aki ténylegesen az arca a csoportnak. Valahogy olyan volt a gyűlés is, mintha ez a kis csapat csak úgy lógna a levegőben. Hirtelen előrángatott alkalmi szereplők, aztán huss!, és már ott sincsenek. Komolytalan, pitiáner szervezet, nem hiszem el róla, hogy megmenti a későbbiekben a szigetet.

Ami a cselekményt illeti, döbbenetes. És nem a szó pozitív értelmében. Ezt a rohangálást, amit levágtak a szereplők cikk-cakkban a térképen, már követni sem lehetett, hogy éppen ki hol van. Ennyi felesleges kitérőt és nevetséges menekülőutat egy helyen! A könyv kétharmada csak a futkosásról szólt. Ja, és hogy Ashnek feltétlenül haza kell mennie megnéznie a húgát, ha már úgyis erre járnak, kit érdekel, hogy katonák őrzik a házat, kockáztassuk a menekülők életét!

Jut eszembe! Adott egy hordó, ami tele van gyöngyökkel. Ennek a hordónak olyannak kell lennie, amiből nem szóródhatnak ki a gyöngyök. Oké, nincs adat a gyöngyök méretéről, de ha borsónyiak is, akkor is könnyen megszökhetnek, ha az illesztése vacak a hordónak. Ebbe a hordóba mászik bele Violet, hogy egy több órás utat tegyen meg, lezárt tető alatt. Komolyan nem fulladt bele a gyöngyökbe?!

A könyv vége kapkodósra sikeredett, gyorsan le lett zavarva. Az igazán érdekes helyszínen keveset időztünk pedig annyi mindenről lehetett volna még írni, sok minden történhetett volna a kis erdei tanyán, de Ewing nem élt a lehetőséggel. A csavar és a hatalmas függővég előtt le a kalappal, de miért kellett ez az ámokfutás előtte 300 oldalon keresztül?

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 2/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 3/5

Ajánlom: 3/5

Erőssége: Némi gondolkodás után, a csavar a legvégén.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »

Amy Ewing: Az Ékkő

Ismét egy egyedi és csodálatos világ. Pont, ahogy szeretem! Megint kaptam valami újat, megint tehettem felfedezéseket, megismerhettem egy új világot, és ez a világ nagyon tetszett. Bár ami a világ bemutatását illeti, Amy Ewing helyenként túlzásokba esett, ami nem is lenne annyira vészes, ha magyarázatot adott volna arra, hogy Ékkő házai honnan szerezték be azt a rengeteg követ, amiből a palotáik épültek. Nem tudom, miért kell mindig ilyen apróságokon fennakadnom, de mindig ez történik

A cselekmény miatt sokszor ráncoltam a homlokomat, volt egy-két olyan mozzanat, ami nem tűnt logikusnak, nem győzött meg a hozzáfűzött magyarázat és emiatt hiányérzet maradt bennem. Sokszor éreztem, hogy valami ide még kell, hogy valami miatt nem tökéletes, nem kerek, nem eléggé mély. Lassúnak éreztem a könyv tempóját, főleg a legelején, amikor Violet körülményeit és a családját ismertük meg, de szükséges volt ahhoz, hogy lássuk azt az éles különbséget, ami a város szegényebb részeit és az Ékkőt elválasztja egymástól.

Tetszett a város felépítése, a rétegek elkülönülése, a történelme. Abszolút hitelesnek találtam, elevennek, amit nem nehéz elképzelni. Még a tömegközlekedésről is kaptunk információkat, a katonaságról és néhány alaptörvényről, főként a helyettesek helyzetéről. Végig ott lebeg a levegőben a kimondatlan igazság a helyettesekkel kapcsolatban, amit végig sejtesz, de nem tudod, milyen formában, hogyan valósul meg. Elkezded félteni Violetet.

A romantikus szál egy kis csalódást okozott, de végül meggyőztem magam, hogy Violet ettől lett emberszerű és nem egy túlidealizált szupernő. Egyébként nélküle is remek lenne a sztori. A különleges képességek nem túl erőteljes elemek, nincsenek túlzásba víve, mégis jelen vannak, ahogy megkívánja a műfaj, mégis központi szerepet töltenek be. Próbáltam találgatásokba bocsátkozni velük kapcsolatban, hogy miért van szükség rá és miért nem merült még fel senkiben sem, hogy ezek fegyverként is használhatók, de kivártam, amíg magyarázatot kaptam rájuk - és végül kaptam is.

Amit kevésnek találtam, a Választófejedelem asszony háttértörténete, a tervei, tettei mögötti indokok, mert túl távolinak éreztem és kissé mondvacsináltnak ezt az ellentétet. Mégis érezhető volt a királyi családok közötti ellentét, érezhető, hogy lesznek itt még bonyodalmak.

Volt valakinek olyan érzése Luciennel kapcsolatban, mintha ismerné? Bevallom, nekem Lord Varys jutott róla eszembe. Ne kérdezd, ne kérdezd! A karaktere miatt egy kis kétkedés fogott el, folyton aggódtam, hogy hátha nem is az, akinek hiszem és ugyanez vonatkozik Garnet-ra is. Kedvelem a fickót! Szeretem Lucien találmányait!

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: A zene jelenléte a könyvben. Violet játéka a csellón, hogy a lányoknak van valami hétköznapibb tudásuk, tehetségük is. Na és a hangvilla!

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »