A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Winie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Winie. Összes bejegyzés megjelenítése

Vivien Holloway: A hóhér kötele

2018. január 23., kedd Nincsenek megjegyzések
Egy sorozatnál szinte mindig ébrednek elvárások az olvasóban. Ahogy halad előre a történet, és ahogy válnak életed részévé a karakterek, úgy alakulnak a te fejedben is a történet lehetséges kimenetelei. Az író viszont nem tud és nem is akar megfelelni mások elvárásának, mert az ő fejében egy egészen más sztori alakul. A rajongók szerencséjére. Igazából nem is tudom, mire számítottam ennél a résznél. Törvényszerű volt, hogy legyen egy negatív szereplő, amit az előző részben meg is kaptunk Tony személyében, és az is, hogy fennálljon egy konfliktushelyzet, ami ne csak Winie és Will szópárbajában merüljön ki. Tonynak köszönhetően ez is elérkezett a Langton-család eddig "nyugodt" életébe.

A váltott szemszög szükségszerű volt, hiszen a börtönben lévő Winie nem mesélhet nekünk arról, hogy mi történik éppen a családban. Ahhoz, hogy a könyvben tartalom is legyen, Vivien Holloway-nek Will szempontjából is kellett írnia. Viszont annyira Winie rajongó vagyok, hogy az úri fiú karakterével és az ő szemszögével nagyon nehezen tudtam azonosulni. Nyilván Winie túl erőteljes személyisége mellett nehéz is lehetett volna alkotni egy másikat, ami ugyanúgy magával ragadná a figyelmet, de mégis elkülöníthető.

Irigylem a Langtonok higgadtságát, ahogy kezelték Winie bebörtönzését, és csak a cselekvésre, a megoldásra koncentráltak. Finoman árnyaltan megfigyelhető minden családtag aggodalma, de nem ezek a domináns érzelmek. Talán én kicsit hiányoltam is a kétségbeesést és a könnyeket, egy kicsivel több drámát igényeltem. De, a fenébe is, a Langtonokról beszélünk, mindenre találnak megoldást!

Lehet, hogy én fogtam rossz pillanatban a könyv olvasásához, vagy túl fáradt voltam, de kevésnek éreztem a humoros riposztokat, amiket annyira megkedveltem, vagy csak kevésbé voltam rájuk hangolódva. Emiatt maradt bennem hiányérzet.

Félelmetes az új szerkezet, én inkább, biztos, ami biztos, bedobnám egy tűzkatlanba, nehogy eszébe jusson valami gonosz antihősnek megszereznie. Miután Will visszament érte és megszerezte, már várható volt, hogy mi lesz a megoldás, de kellett, hogy szerepet kapjon a könyv fontosságának kiemelése és bevezetése a történetbe. Szépen megkomponált felépítés. Igazából a tolvajkulcsra szavaztam volna, de nem tudtam elképzelni, hogy Winie nélkül éljék tovább az életüket a Langtonok abban a nagy házban, aminek a hangulatát annyira imádom, és akkor ezzel le is lehetett volna zárni a sztorit. De szerencsére nem így történt!

Megjegyzés: Alig várom, hogy valaki jól bemosson Tonynak.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: Nekem egy új világban mindig az apró részletek azok, amik csak úgy berántanak a történetbe. Vivien Holloway-től mindig megkapom ezeket a fontos apróságokat is, amitől igazán magával ragad a hangulat.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Vivien Holloway: Tolvajbecsület

2016. július 19., kedd Nincsenek megjegyzések
Kedvenc könyves családoméknál továbbra is zajlik az élet. Zajlik, pezseg, egy biztos: valami mindig történik, egy percig sem lehet unatkozni mellettük. Új szereplő bukkan fel a múltból Tony személyében, hogy felkavarja még jobban a történéseket. Egy újabb szál és kapkodod a fejed. Egy kis betekintés a múltba és azt hiszed, máris mindent tudsz és értesz, de a részletek egyelőre még a homályban várnak arra, hogy a felszínre kerüljenek. 

Vivien Holloway felcsigázza az érdeklődésedet, és mohón tapadsz a lapokra attól félve, hogy szemed megugrik a sorokon és véletlenül lemaradsz valami fontos infóról. De nem ilyen egyszerű ez, mert a szerző szándékosan játszik az idegrendszereddel, kóstolgatja az olvasóját, elpötyögtet egy körömnyi információmorzsát, kapsz utána, mert azt hiszed, ezzel helyére kerül az utolsó puzzle is. De nem! Szerintem ezt a könyvet csakis egy doboz nyugtatóval kellene forgalomba bocsátani! Már csak azért is, mert a kötet végére euforikus állapotba kerülve máris nyúlnál a folytatásért, de ugye nincs elérhető távolságban, te pedig tövig rágtad a körmeidet, hogy most mi a franc van?

De tényleg! Most mi is a helyzet Tonyval és a zenedobozzal? Miért? Hogyan? Minek? Húúú! Winie, remélem, megkapja a magáét ez a pasi, mert speciel az én tenyerem nagyon viszket! Ha már szóba került Winie! Azt hittem, fergeteges humorát és lököttségét kedvelem a legjobban, de rá kellett jönnöm, hogy éppen azért szeretem, mert bár minden adottsága megvan hozzá, Vivien mégsem csinált belőle szupernőt. Hibái vannak és tévedései, ahogy minden hús-vér embernek, éppen ezért érzed azt, hogy ez a lány a könyvben akár életre is kelhet. Életre is kel. Ugyanez a helyzet Willel is. Imádom pimaszságát, de valahol mindig azt várom, hogy erre valamikor súlyosan rá fog fizetni. Imádok minden egyes karaktert, éljenek a Langtonok jó sokáig és ne csak a tervezett részekig!

Azt kívánom, hogy ez a megálmodott világ sose szürküljön el! A Langton-ház, a kikötő, a hajók és a furábbnál furább karakterek, akik csak egy villanásnyi szerepet kaptak a történetben, de mégis elevenek. Bárcsak Langton lennék! Vagy egy egyszerű kikötői patkány!


Sol könyves zenéje a sorozathoz

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5





Félcsillag csak a zenedoboz miatt.

Erőssége: MINDEN! - Na jó... szorítkozzunk azért tényekre is. Imádtam a Langton család által felállított szabályokat.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Vivien Holloway: Mesterkulcs

2016. július 12., kedd Nincsenek megjegyzések
Szóval így kell könnyedén, gördülékenyen, fölösleges sallangok nélkül ábrázolni egy megálmodott világot! Annyira egyszerű, annyira érthető, nincs túl bonyolítva és még csak jegyzeteket sem kell írni róla, lekövethető, érthető és élvezhető. Winie karaktere szépen bontakozik ki, ahogy halad előre a történet, imádnivaló a maga tökéletlenségével. A családot fokozatosan ismerjük meg, Vivien Holloway nem zúdítja egyből a nyakunkba a Langtonok bonyolult családfáját. Minden karakter letisztult, élő és szerethető. Éppen annyit kapunk belőlük, amennyi szükséges az egyes jelenetek erejéig. 

Gyerekkoromban én is sokat álmodoztam róla, hogy az egész családommal együtt, egyetlen bérházban lakunk, csak mi bőven elfértünk volna egy háromemeletes ház egyetlen lépcsőházába. A Langton család megismerésével felelevenedtek ezek a képzelgések, jó volt látni, ahogy a könyvben megvalósult ez a vágyam. Nem tudnám megmondani, hogy mi volt a kedvencem, a világ, a történet, a család vagy a ház. Nem lehet szétbontani, mert tökéletes egészet alkotnak, és így jó, ahogy van! Belekötni sem tudok semmibe. Imádtam, egy élvezet volt olvasni, különleges és felejthetetlen élmény! Szeretem Vivien világát, valami egészen újat tudott adni nekem, ami miatt kedvencemmé vált a sorozat.

Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de a Langtonok a kedvenc tolvajaim. Úgy egyáltalán, az egyetlen tolvaj család, ami a szívembe lopta magát. William pedig az egyetlen úri fiú, akit el tudok fogadni ebben a közegben. Piszkosul piszkálja a fantáziámat a tízemeletnyi Langton. Olyan szívesen bekukucskálnék az ajtók mögé és kilesném, hogyan zajlik az életük, amikor éppen nincsenek a színen.

Oldalakat tudnék áradozni az írói stílusról és a humorról, annyira együtt van minden. De igazából úgy érzem, ezt a könyvet, ezt a történetet nem írták. Még csak nem is álmodták. Ezt a történetet, ezt a világot megteremtették.

Megszállott steampunk-rajongóként, magasra tettem a mércét, és nem kellett csalódnom. Tökéletes. Már veszem is a kezembe a folytatást! :)


Sol könyves zenéje a sorozathoz

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5






Erőssége: MINDEN!

Újraolvasnám: IGEN

"Mikor egy mítosz hirtelen kézzelfoghatóvá válik, elgondolkozol rajta, hogy biztosan jó lesz-e neked, ha megérinted."


Tovább olvasok »

Vivien Holloway: A bross

2016. június 7., kedd Nincsenek megjegyzések
Nehezen találom a szavakat ehhez az értékeléshez. Először is azért, mert előítéleteimet legyőzve vettem a kezembe ezt a könyvet és higgyétek el, amilyen makacs természet vagyok, eléggé nehezen győztem meg magam, hogy próbálkozzak. Másodszor, azért mert @Sol szinte, mindent leírt már az ő értékelésében, amit érzek a könyvvel kapcsolatban. Ezúttal kivételt tettünk és mindketten elolvastuk ezt a történetet, persze megbeszéltük, persze mindenben egyetértettünk, és én csak ismételni tudom őt.

Egy pár szó azokról az előítéletekről. Eddig nem igazán favorizáltam a magyar írók tollából való könyveket. Olvastam a régi nagy klasszikusokat és szeretem őket. Jókaitól Szabó Magdáig. Sajnos ez a sor Leslie L. Lawrence és Vavyan Fable után lezáródott. Nem találtam egyetlen olyan magyar írót sem, akinek szívesen olvastam volna a könyvét, vagy ne tettem volna le pár oldal után, mert nem felelt meg az elvárásaimnak. Kerültem a magyar írók könyveit és tartottam is magam ehhez az elhatározáshoz. A moly kezdte el megrepeszteni ezt a burkot, láttam, hogy egyre több magyar könyvet olvasnak a figyeltjeim, bennem felébredt a kíváncsiság. Körülnéztem az írók blogjain és Vivien Holloway oldalán találtam meg azt az információmorzsát, ami miatt felkeltette az érdeklődésemet, és bevallom, olvasva a postjait, egyre szimpatikusabbnak is találtam. Ott láttam meg A bross ingyenesen letölthető verzióját, és kész, végem volt: megtörtem, beadtam a derekamat, feladtam az elveimet, köszönhetően az írónő zseniális reklámfogásának, a karnyújtásnyira lévő 3,5-dik résszel. Nem volt több kifogás, elkezdtem olvasni.

És...


Sol könyves zenéje a sorozathoz

Szerelem volt első olvasásra. Úgy csöppentem ebbe a világba, hogy az előzményeiről semmit sem tudtam, és alig negyven oldalnyi sztorival megfogott magának Vivien Holloway. Ez igen! Egyhuzamban elolvastam és csak azt éreztem, akarok még ebből a sztoriból. Az első reakcióm az volt: Sol, ezt el kell olvasnod! A második: elő a malacpersellyel, mert nem fogom beérni könyvtári példányok ideiglenes birtoklásával!

Miért volt annyira telitalálat nálam ez a könyv? Kapásból megemlítek egy személyes okot: évekkel ezelőtt egy PC-játék miatt teljesen belezuhantam a steampunk világába, és azóta is lelkes híve vagyok. (Akit érdekel: Bioshock). Másfelől Winie karaktere fogott meg a maga agyament stílusával, és csak halkan jegyzem meg, hogy egy picivel többet is elbírtam volna belőle. Senki sem foghatja vissza Winiet! Beleszerettem a Langton családba, a nem túl hétköznapi "vállalkozásukba", a hamisíthatatlan karácsonyi káoszba és Vivien Holloway fantáziavilágába.

A többiről bővebben majd, ha elkezdem olvasni a teljes sorozatot az elejétől! :)

Értékelés:

Koncepció:5/5
Sztori: 5/5
Karakterek:5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5





Erőssége: A világ felépítése, a karakterek megformálása, a Langton család megalkotása... És Winie, aki egy igazán ütős karakter, nálam mindent vitt!

Újraolvasnám: IGEN


Tovább olvasok »