BEZÁRÁS

Rick Yancey: Végtelen tenger

2016. május 20., péntek
Tény, hogy nagyon vártam a második részt, és amint sikerült beszereznem, minden más könyvemet félretéve vetettem bele magam a sztoriba. Vegyes érzéseim vannak, amibe belekerült némi csalódás is. A könyv feléig nem éreztem azt az izgalmat, amit vártam, nem ragadott magával a történet, unalmas és lapos volt. A lepukkadt szállóban egy kissé megrekedt a cselekmény. 

Pozitívum, hogy megismerkedhettünk Adu és Süti történetével is, egy kicsit kerekebb képet kapva erről a maroknyi kölyökről, akik szembeszálltak az ellenséggel. Na de akkor is, az a 100 oldalnyi araszolás sokat elvett a lendületből, az események pörgéséből. Inkább a lelki oldalt ismertük meg, a szereplők vívódásait, ugyanazokat az információkat több szemszögből megrágva. Feleslegesnek éreztem Cassie szemszögéből is végigboncolgatni azt, amit Adu már elénk tárt.

Sok információt kaptunk, talán többet is a szükségesnél. Ezt a lezárás majd igazolni is fogja. Kissé szárazra sikerült a tálalás, valahol mindig éreztem, hogy most kapok egy morzsányit, de igazából nem erre van szükségem, nem ez az, ami igazán lényeges. Mintha maga Vosch parancsnok adagolná a dolgokat, közben persze semmi sem az, ami. Tökéletes altatás.


Voltak pontok a cselekményben, amiket fájlaltam. Rick Yancey kegyetlen húzásaival sem értek egyet. Elénk tár bizonyos dolgokat, eléri, hogy szimpatizáljunk vele, majd egyetlen vágással megfoszt tőle. Hú, nagyon nem értek egyet az ilyen George R. R. Martin-féle trükkökkel. Hogy milyen célt szolgálnak? Az érzelmek felborzolását, a feszültség fokozását? Nem jól sült el, talán éppen amiatt a 100 oldalnyi punnyadás miatt. Talán a vihar előtti csendet akarta jelképezni, de ahhoz éreznem kellett volna azt a felfokozott feszültséget, hogy lóg valami a levegőben, hogy történni fog valami. Na, ez elmaradt.

Aztán csak úgy megtörtént. Felpörögtek az események és az olvasó megkaphatta azt, amire várt, ami miatt kezébe vette ezt a könyvet. És a végén jött az az eszement csavar, hogy majd eldobtam a könyvet. Fogtam a fejem. Hogy miért? Mert az első kötet legelején az a mindig hitetlenkedő énem épp erre tippelt, aztán jól elaltatta a gyanúmat. Meg lettem vezetve. Zseniális húzás. Egy nagyon jó húzás, mert ezzel együtt lett tökéletes, így kerek a benne rejlő összes lehetőség, a miértek, a válaszok és az esetleges végkifejlet. Bár kissé szkeptikus vagyok a következő részt illetően. Hogy tudja még ezt fokozni, milyen ívet akar bejárni vele? Kíváncsi leszek a megoldásra.

Valamit mindig hiányoltam ebből a sztoriból. A többi földrészen mi történik? Gondolom, a vírus eljutott más kontinensekre is, de az amerikai írók tipikus gondolkodása, hogy a világ közepe, vagyis a világ maga az USA, és más nem is létezik. Értem én, hogy ott játszódik a sztori, de na! Senkit nem zavar ez rajtam kívül? Az ellenség vajon mindenhol ott van? Nem is tudom, miért feszegetem ezt a kérdést. Felejtsük el.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A könyv második felétől minden egyes mozzanat annak számít, de leginkább az a hatalmas csavar a végén, ami a padlóra szegez.

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése