BEZÁRÁS

Julie Anne Peters: Amikor ​ezt olvasod, én már nem leszek

2017. április 24., hétfő
Durva, egyre gyakrabban előkerülő téma, fájdalmas háttérsztori, elgondolkodtató események - pont, ahogy szeretem. Az indokolatlanul hosszú cím láttán azonnal kívánságlistára tettem a könyvet, nemrég sikerült is beszereznem, hogy lássam, van-e olyan jó, mint ahogy a fülszövegben látszik. Nos, témájában, leírásaiban és eszköztárában kiemelkedő volt, mégsem vagyok maradéktalanul lenyűgözve.

A könyv Daelyn életének utolsó 23 napját mutatja be - vagy nem, de ezt az írónő már az olvasóra bízta. Aki ebből kifolyólag állandó depresszióra, öngyűlölő gondolatokra, a világtól való elzárkózásra számít, jól teszi. Nem azt mondom, hogy ez a könyv szomorú, egyáltalán nem az - az ügyeletes szépfiú, Santana gondoskodik róla, hogy ne legyen az -, de nem sok olyan tényező akad benne, ami oldaná ezt a feszültséget, szóval csak óvatosan!

A belső nézőpont miatt minden karaktert Daelyn szűrőjén keresztül látunk, ami nem biztos, hogy hitelessé teszi őket. Maga Daelyn az iskolai kegyetlenkedés áldozata, szenvedése miatt rendkívül negatívan tekint maga körül a világra, miközben igyekszik eltüntetni létezésének nyomait. Santana a maga démonjai miatt görcsösen jópofa akar lenni, ami miatt nekem inkább erőltetettnek tűnt, mint hiteles karakternek. Daelyn iránti szeretete kiemeli őt a szürkeségből, emiatt végül is szerethető karakternek bizonyult.

Kiemelném a leírásokat: egy-egy apróság nagyon meggyőzővé tette Daelyn elhatározását. Az olyanokra gondolok, mint például amikor Daelyn elkezdi a szüleit magában a keresztnevükön szólítani, vagy amikor az öngyilkosság módszereivel kapcsolatban olvas. Azt viszont változatlanul nem értem, hogy nem vették észre a szülei, hogy eltűntek a lányuk cuccai, nem is említve azt a hibát, ami miatt az elejétől ducinak hittem főszereplőnket, a könyv közepére meg kiderült, hogy valójában nem az. De ezektől eltekintve a leírások rendben voltak.

Amiről külön is szólnék néhány szót, maga az Át-a-fényen nevű honlap. Hidd el, nem támogatom az efféle elképzeléseket, de maga a koncepció szerintem zseniális. Annál is inkább, mert az én meglátásom szerint nem hajszolja bele a felhasználókat az öngyilkosságba. Mindössze felvázolja magát a lehetőséget, az egyes módszereket, és időről időre olyan kérdésekkel bombáz, hogy végül belegondolhass abba, mit is teszel. És ami az igazán érdekes benne: névtelenséget biztosít a többi felhasználó előtt. Épp ezért mindenki szabadon le meri írni a problémáit, azt a sok tragédiát, ami végül az oldalhoz irányította őket. És ez az igazán érdekes benne: minden kis X.Y. egy külön történet, valaki, aki szenvedett, aki küzdött és feladta. De mint fentebb is írtam: volt választásuk. Hogy ezek után a DI-listán szereplők valóban megtették-e avagy sem, igazán jó kérdés... Ajánlom végiggondolásra!

Még egyszer, távol álljon tőlem, hogy bárkit egy ilyen oldal böngészésére biztassak! Annál inkább, mert sokan óhatatlanul is hasonlítgatják az Át-a-fényent a manapság tömeghisztériát kiváltó Blue Whale-mozgalomhoz. Na már most két dolog: egyrészt a kettőnek a világon semmi köze nincs egymáshoz! Az Át-a-fényennel ellentétben a Blue Whale konkrét feladatokat ad az életed tönkretételére. Tulajdonképpen belehajszol az öngyilkosságba, ami megint csak hülyeség: ha egyszer öngyilkos akarsz lenni, mi értelme előtte 50 napig sanyargatnod magad?! És itt jön be a másik dolog: mint mondtam, van választásod! Az oldalt hibáztatni az öngyilkosságért szimplán gyávaság. Mert a delikvens simán dönthetett volna úgy, hogy szakemberhez fordul, segítséget kér, beszél róla - na, nem úgy, mint Hannah Baker, hanem komolyan! A Blue Whale ötletét már csírájában is erkölcstelennek tartom - de ha valaki a mozgalom teljes ismeretében mégis úgy dönt, hogy beszáll a játékba, szerintem az illető a hülye, nem a honlap.

Szóval ezt mozgatta meg bennem Julie Anne Peters könyve. A karakterábrázolás és a történet kidolgozatlansága ellenére mindenkinek ajánlom egyszeri elolvasásra; tanulságos élmény mind irodalmi, mind erkölcsi szempontból. Azokkal pedig, akik szokás szerint ezen háborognak, tájékoztatásul közlöm: az Amikor ezt olvasod... egyáltalán nem függővéges! Ez a könyv egy öngyilkosság elleni kampány részeként íródott, ezért úgy fejezték be, hogy vita tárgyát képezhesse a történet lezárása. Remélem, nemcsak én olvastam el a könyv végén lévő segédanyagot. Tehát szó sincs függővégről, tessék szépen abbahagyni az ezen való hisztit! Viszont muszáj feltennem a kérdést azoktól, akik olvasták: szerintetek végül öngyilkos lett Daelyn?

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: Érdekes a világábrázolás, a koncepció, magának az Át-a-fényennek az ötlete. A vita alapján sokan tévesen a honlapot okolják Daelyn öngyilkos gondolatai miatt, de ez egyrészt nem igaz, másrészt elég morbid ötlet ahhoz, hogy elgondolkodtasson.

Újraolvasnám: NEM

4 megjegyzés:

  1. Drága Sol!

    Csak végigolvastam, és ajánlanék kettő könyvet, amit remélem még nem olvastál. Ezek pedig Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom illetve Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó című könyvek lennének.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy végül mégis végigolvastad. :D Amúgy végül mi a meglátásod, elolvasod majd a könyvet? :)

      Hűűű, mindkettőnek elolvastam a szövegét, kívánságlistára is kerültek. A Veled minden hely ragyogóval szemezgetek már egy ideje, de most meggyőztél. :) Köszönöm!

      Sol

      Törlés
    2. Mindenképp elolvasom, mert érdekel, de nálam hangulat kell az ilyen könyvekhez. Remélem minél előbb olvasod és értékeled, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire fog tetszeni :)

      Törlés
    3. Igen, azért nem egy könnyen emészthető téma. :) Rendben, utánakeresek, amint meglesz, elolvasom! Köszi az ajánlást! ^^

      Sol

      Törlés