Mivel a második kötetet erősebbnek éreztem az elsőnél, azt vártam, hogy a Smaragdzöld is hozza a megszokott színvonalat. A felfelé ívelő tendencia ezúttal megtört, ami a regény hanyatló írói stílusának volt köszönhető. Valahol azt olvastam, hogy Giernek gyorsan kellett megírnia ezt a kötetet, talán szoros volt a határidő, amit nem tudott volna tartani, ez pedig a színvonal romlását vonta maga után.
Hosszabbak lettek a leíró részek, a belső monológok, és a visszautalások is túlmagyarázóak, amik megtörik a lendületet, jócskán lelassítva vele a történetet. Engem kifejezetten zavart ez a változás, olyan szájba rágóssá, vontatottá vált. Az összecsapottság a titkok felgöngyölítésénél is érezhető, az időben való ugrálások, tervezgetések, felfedezések átbeszélésének hirtelen félbeszakítása zavaró, letöri az olvasó lelkesedését, és a levegőben lóg a kérdés: most mi van? Aztán Gwendolyn összefoglalja három sorban a fejleményeket, persze nem túl kielégítően, mert itt igenis elkélne egy kicsivel több magyarázat, hiszen közeledünk a végkifejlet felé, szeretnénk jobban megérteni a miérteket.
Raphael karakterével kapcsolatban nem állt be semmiféle pozitív változás azonkívül, hogy Leslie is kapott jutalomként egy fiút maga mellé. Gideon viszont átment a remélt fejlődésen, felnyílt a szeme, ami annak köszönhető, hogy értésére adták, hogy elveszítheti Gwendolynt. Ezért kezdett el ő is az igazság felkutatása felé orientálódni. Őszintén megvallva én azt hittem, lesz még egy olyan csavar a regényben, hogy Gideon elárulja a csapatot, nem találtam túl megbízhatónak, vagyis nem voltam kellően meggyőzve arról, hogy a jó oldalon áll. Talán az E/1 miatt, mert nem ismerhettük az ő gondolatait és érzéseit. Végül örültem annak, hogy változott a véleménye, csak túl gyorsan történt: megkapta a bizonyítékokat és már hitt is Saint-Germain gróf igazi szándékait illetően. Nekem ennyi nem lett volna elég.
A lezárást jó megoldásnak éreztem, bár egy kicsit ez is túl hamar jött el, köszönhetően azoknak a hiányosságoknak, amiket fent már leírtam. Kicsit kuszára sikerült, de lényegében minden meg lett magyarázva, jól vagy kevésbé jól. Charlotte bukása szükséges volt, ha nem történik meg, hiány érzet maradt volna bennem, annyi gonoszság után azt kapta, amit érdemelt! Már csak egy kérdésem maradt: Kicsoda Mr. Bernhard?
Értékelés:
Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 3/5
Ajánlom: 4/5
Erőssége: A humor, a fordulatok és a megoldások!
Újraolvasnám: IGEN
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése