Van, amikor egy kivételesen jó koncepció és sztori találkozik egy közepes íróval. Hű! Márpedig ez igazán jó kis koncepció, a francba már, hogy sosem a megfelelő helyre kerülnek az ilyen lehetőségek! Ha én lettem volna a kiadó, visszadobtam volna a kéziratot, hogy Chanda Hahn egy párszor még rágja át magát rajta, mert az írói stílusa vetekszik egy 12 éves amatőr íróéval, aki a saját blogján próbálgatja szárnyait. Figyelembe véve az írónő korát, többet néztem ki belőle. Vagy csak többet vártam.
Botrányos a fogalmazása. Nem mintha csak ezzel lett volna problémám. Néha úgy éreztem, ezt a történetet csak ő maga érti, vagyis bizonyos információkat elfelejt az olvasóival megosztani, hiszen egyes párbeszédek vagy tények mögött rejlő hátteret csak ő ismerhet, ezért úgy ír le mindent, mintha természetes lenne nekünk, olvasóknak is. Pedig nem. Például kimaradt az a rész is, amikor Mina rájön, hogy ki is Jared. Egyszer csak kijelenti, hogy ezt már régebben kikövetkeztette! Mikor is? Mert én sajnos lemaradtam róla!
A könyv elején még úgy éreztem magam, mintha A villámtolvajt olvasnám, csupán az írói stílus egy hajszálnyival jobb. Később jött egy enyhe Rubinvörös-feeling, majd Jared felbukkanásával a Csitt, csitt déjà vu-érzés. Mintha csak Folt jelent volna meg személyesen, csak a főhőst tévesztette el, aki Nora helyett Mina. És még motorja is van!
A könyvnek köszönhetően megismerhettem egy titokzatos új fajjal is. Eddig hallottam már tündérmackókról, de tündérfarkasról még SOHA! Szóval tündérfarkas. Ezt még emésztenem kell, de valahol logikus, hogy egy tündérmesében szerepelnek tündérfarkasok, nem? Vagy akár még tündérkismalacok is!
Aztán itt van ez a dolog, amit minden gyakorlatlan vagy kezdő író elkövet. Katalógusokat ír! Ez bővebb magyarázatot igényel. Azt nevezem katalógusírásnak, amikor részletesen le van írva a szereplő ruházata a hozzá illő csinos cipőcskével, színben passzoló egyéb kiegészítőkkel, vagy amikor felsorolja azokat a márkaneveket, amit éppen magára aggat a karakter. Ez egy kicsit felzaklat. Kivéve, ha éppen egy piros báli ruháról kapok részletes leírást, amit a Történet úgy kíván. Na de hogy Nan fürdőszobájának multifunkcionális szerelvényeiről olvassak beszámolót, és a süllyesztett kádról, amiben úgy mellékesen Mina szobája simán elférne (mármint a fürdőben, nem a kádban... bár még az is lehet...), mert mi mással is lehetne szemléltetni a luxust.
Oké, tudom, nem az én korosztályom a megcélzott közönség. Lehetséges, hogy a 15-16 évesek kikerekedett szemekkel olvassák, hogy milyen ruhába bújt a főhős, mit vesz fel a randijára, azon izgulva, hogy a kiszemelt pasi luxusautójának bőrüléséhez színben passzol-e? Pláne, hogy az eredeti megjelenés óta már eltelt öt év, valószínűleg nem ezt a trendet kívánja követni az olvasó. Elnézést. Természetesen én is voltam 16 éves és faltam az ilyen könyveket, de már akkor is utáltam az írók divatmagazin-szerű beszámolóit Barbie babájuk szettjéről.
De még nem végeztem! Mert még egy dolog zavar. Mégpedig, amikor indokolatlanul eltúlozva ecseteli az író a főhős anyagi helyzetét, a mély szegénységet, amiben él. Főleg a fürdőszoba elavult csőrendszerét, ami néha nem működik megfelelően, arról nem is beszélve, hogy gyakran van áramkimaradás, és nem telik mobiltelefonra, ráadásul a turkálóból öltözködik. De azért van otthon ötféle gabonapehely és az anya hirtelen felindulásában lecseréli lánya teljes ruhatárát!
Csóró a család, kész, el van fogadva, nem kell az olvasó szájába rágni, hogy szegény Mina, így meg úgy, mert a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy Mina megtudja, miféle családi átok sújtja, és próbálja túlélni a Történetet. Mert éppen erre kellene fókuszálni, ezt a részt kidolgozni, részletezni; és nem utolsó sorban információval ellátni az olvasót.
A karakterek nagyon szétestek, valahogy nem sikerült egységbe rendeznem őket, mintha mindannyian egy másik regényből szöktek volna meg és itt találkoztak volna. Ha belegondolok, ez nem is lenne olyan nagy hülyeség, a könyv koncepcióját ismerve! De tényleg, mintha idegenek lettek volna egymás számára, mindenki más világból származott, vagy mindenkinek volt egy külön világa, és nem volt közös pont, ahol találkoztak. Egymás mellé lettek erőltetve. Mrs. Wong karaktere nagyon tetszett, belőle többet is elbírtam volna, mondjuk egészen váratlanul felbukkanhatott volna bizonyos helyeken, és akcentusával, értékes életbölcsességeivel gazdagíthatta volna a sztorit. Esetleg kiderülhetne róla, hogy ő egy tündérkeresztanya! Ha már Grimm-mesékről van szó...
A sztori elnagyolt, kidolgozatlan, nagyon sok hiányérzetet hagy maga után. Fájlaltam, hogy Mina ilyen hamar és egyszerűen megtalálta a Grimoire-t. Meglepett, milyen biztonságban van a családja azok után, hogy a Történet vadászik a Grimmekre, a fél mesevilág pedig a könyvre. Egyetlen betörés a lakásba, amit öt perc alatt rendbe raktak, mintha mi sem történt volna, és megelégedtek azzal, hogy egy széket tettek a kilincs alá, nehogy bárki is bejöjjön az ajtón. Nevetséges, ahogy elutasítja Jaredet, aki azért van ott, hogy segítsen neki, de Mina játssza a sértődöttet, kerüli és nem akar szóba állni vele, hát ez annyira... logikus. Ez a lány tényleg katasztrófa!
Csakis a koncepció miatt kap három csillagot a könyv, mert az annyira, de annyira ott van! Sajnálom, hogy ennyire gyengére sikerült a kivitelezés.
Értékelés:
Koncepció: 5/5
Sztori: 2/5
Karakterek:2/5
Leírás: 2/5
Írói stílus: 2/5
Ajánlom: 2/5
Erőssége: A koncepció. A koncepció. A koncepció.
Újraolvasnám: NEM
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése