Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.
Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát.
Merülj el a világában!
***
Hosszú kihagyás után folytattam ezt a sorozatot, ezért három év távlatából kicsit nehezen rázódtam vissza a történetbe. Csak nagyon picit volt segítségemre a Netflix sorozat is, hogy be tudjam tájolni a szereplőkhöz tartozó benyomásaimat, mert, ugye, tudjuk, egészen másként követi az eseményeket, de ezt nem is kritikaként fogalmazom meg, mert egyébként szeretem a sorozatot.
Egy héttel vagyunk az első kötet történései után, de az események még mindig nem záródtak le. Kaz tovább szövögeti zseniálisabbnál zseniálisabb terveit, teljesen elbűvöl, hogyan képes mindent egészében látni és több lépést is előre megtervezni. Mindent a kezében tart és a csapata összehangoltan végzi a feladatát, gyűjti az információkat, térképezi fel a helyeket. Olykor hibáznak, de valaki valahogy mindig jókor van jó helyen közülük, hogy megmentse a másikat.
Ők voltak azonban Wylan első barátai, sőt az egyedüli barátai, és Wylan biztosan tudta, hogy ha ezer ember közül válogathatott volna társakat, akkor is rájuk esett volna a választása.
Képtelen lennék választani egy kedvencet közülük, nekem a Söperdék így alkot egy egészet, és ha valaki hiányzik, már sebezhetőbbnek érzem a csapatot is. Ahogyan Ketterdamot sem tudnám elhagyni, ha úgy ismerném minden bugyrát, ahogy a Söpredék ismeri. Összetartoznak, és tudom, bárhogy is alakuljanak a dolgok, ők a nehéz időkben is megtalálják a módját, hogy ez a hely kicsit élhetőbb legyen.
Leigh Bardugo zseniálisan vezeti fel a cselekményt. A feszültség érezhető az első oldalaktól kezdve, fenntartva az előző könyv eseményeinek ívét, és fejezetről fejezetre ezt emeli, épít rá még több konfliktust és akciót. Mesterien bánik a dramaturgiával, sok olyan pillanatot okozva az olvasónak, amikor az felfokozott izgalmi állapotban falja a sorokat, majd egy ütéssel a padlóra küldi őket és újabb csavart, újabb ívet ad hozzá, hogy eltolja a katarzis bekövetkeztét.
Mi ez az egész, ha nem egy színdarab Kaz rendezésében, ahol szegény Kuvej a főszereplő?
De meg kell mondjam, itt tényleg minden csak színház. Jól megírt hősökkel, csodás jelmezekkel, hatásos jelenetekkel és olyan díszlettel, ami teljessé teszi a képet. Tudod, hogy amíg le nem megy a függöny, a karakterek játszani fognak, de úgy fognak játszani, hogy a végére elérjék a céljukat és megkapják a jutalmukat. Így az igazi nagy katarzis elmarad. A sok tologatás, feszült pillanat kicsikarása valahol ellopta tőlünk ezt az élményt. Mert ha becsap egy templom ajtaján a tenger árja, annak mindent vinnie kell, de valójában minden csak figyelemelterelés.
Mire idáig jutsz a megfigyelésben, tudod, mindez arra szolgál, hogy Kaz következő trükkjeit is végre tudja hajtani, és már nem ér meglepetésként sem: bár várod a végső összecsapást, tudod, hogy tartogat még valamit, mert a kötelező áldozatot még nem vesztettük el. Miért tudnak ilyen kegyetlenek lenni az írók? Hogy ne mondhassuk, hogy ez könnyű menet volt. Az írónő döntésével viszont nem tudok egyet érteni, bár megértem; és ez egy csöppet sem vesz el abból, ahogy engem magába szippantott a Grisaverzum, és olyan élményt adott, ami mostanság ritkaságszámba megy a könyves univerzumok terén.
A banda a családot jelenti; olyan erős kötelék, mint a vér.
Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐
